Megtalálni azt, amiért. Amiért érdemes, amiért tudunk, és nem utolsó sorban, akarunk! Őszintének lenni, önmagamnak lenni, nem fél-nek, egész-nek! Nem félni semmit, megélni bátran, amit érzek!

Vállalni, amit érzek. Mert azon semmi sem változtat, aki vagyok. Csak saját magam. 

Tegnap magam adtam egy felolvasóesten. Jólesett. Jólesett nem félni, nem foglalkozni azzal, hogy más mást gondol, érez! Mert más. S kit érdekel? Senki sem lesz jobb, vagy rosszabb attól, amilyennek hiszik, vagy gondolják. Mindenki a saját harcát vívja egyedi útján. S hogy mért méregetném magam másokhoz, ha mások? Lenne-e értelme? Annyit vívódtam már, csak épp önmagammal megbékélni nem tudok, hát kit érdekel a más? Önmagammal, önmagamban kell önmagamra találnom. 

Sok kivételes elmét/lelket ismerünk, kiknek szenvedése kellett lelke szárnyalásához. Kiknek mélysége halálra rémisztette saját magukat is! Kiknek hullámzása, önmaguk ellen is áradt! Mindig másnak tűntem magam szemében is másokhoz mérten, hát kinek hazudnék, hogy nem?! Kit hitegetnék, hogy eggyé olvadok, ha csak kiválok. Kiválok mint a nemesfém, nem vegyülök, magányomba merülök. Egyedül szemlélem a világom, s egyedül szenvedem kilátástalanságom. Máskor másokba kapaszkodva próbáltam értelmét lelni a mindennapoknak, hazugabb nem voltam soha! Más életét élni próbáltam. Frusztráltságom egyre nőtt, lelkem fonnyadt, hitem elhagyott. Feláldozni a nem valósat, megszenvedni a hamisat, elengedni a vágyottat, s cserébe remélni még valami újat! De az új csak bátorsággal jő, élet-félelem-elhagyással! Anélkül sokáig képes tátongani űr, a semmivel vagy anélkül... Addig ürül a szenny, míg el nem fogy teljesen... Addig merülsz mélyébe a fáj-nak, míg lelked szembogarai maguktól kimásznak... S lelked új időknek zendül végül... Fel ne adjuk hát, míg élünk, lelkünk, ha mélyen is hallgat, van reményünk! Míg ver a szívünk, a bármi is megtörténhet velünk. Fáj a szívem a magam-fajta reménytelenekért, küzdök ellenünk, s leverem a belső lázadást, vagy kiengesztelem az örökké fájdalmas magányt - szavamat adom rá! 

Megosztás a facebookon

" Az élet nagy bölcsessége, ha megértjük, hogyan uralkodhatunk azok felett a dolgok felett, amelyek megpróbálnak a rabszolgájukká tenni!" ~ Coelho

1. A görcs

Rengeteget görcsöltem életemben. A legkisebb - de tényleg a legapróbb!- szartól elkezdve bármin képes voltam szétmarcangolni magam! Apró-cseprő, szir-szar dolgokon tökörögni, elmis-másolni igazán fontos dolgokat, és teljes stresszben és pánikban vergődni, próbálva megtervezni szánalmasan kilátástalan napjaimat... Aztán mindig azt tapasztalom, hogy nem a pontról-pontra megtervezés a lényeg - mert azt, bárki képes megcsinálni, ugye kedves irodistatársaim? Hanem az, hogy tudjam élvezni, MIKÖZBEN TÖRTÉNIK velem, vagy csinálom azt a sok mindent! Hogy tudjak NE azon GÖRCSÖLNI, hogy mikorra és hol és hogy kellene lennem, hanem TUDNI BENNE LENNI abban, amiben épp vagyok. Qrvanagy kihívás - legalábbis nekem! Voltak persze időszakok, mikor vitt a flow, de legtöbbször nem ez a jellemző sajnos. Próbálom feszült idegzettel, görcsös kínlódással "elérni" az ideális (flow - áramlás!) állapotot... Megfeszülve, görcsösen kaparni, hogy elérjem a Flowt... Elég nevetségesen hangzik. Mégis sokunknál van ez, tudom. Tudjuk - hisz ha máskor nem is, de szerelemben biztos megtapasztaltuk az áramlás élményét. Mikor épp jókor jön a busz, épp van nálad annyi pénz, pont akkor hív fel valaki, pont és épp, és épp és pont... MINDEN STIMMEL. Mert csak együtt lüktetsz az élettel! Maga vagy az élet! NEM holmi görcs, aki élni AKAR. Hanem élet, egyszerűen áradsz, mint a levegő. S a nagy kérdés, hogy akkor ezt az állapotot hogyan lehet elérni, ha nem lehet elérni? Köszönjük, Emese! :) Tapasztalataim, vergődéseim, és érzés-élményeim szerint abszurd módon mégiscsak akarattal érhető el, ám inkább egy passzív, békés, meggyőződéssel teli HITTEL, MINTSEM agyban gyártott HOGYAN-OKKAL. Sokkal inkább a jelen zaklatottságával való megbékéléssel, mintsem az ellene vértizzadással. Sokkal inkább egy bölcs nyugalommal, mintsem gyermeki lázadással. A görcs feloldódik, ha mindent elengedsz, ellazulsz. Nincs mit vesztened! Valamiért méginkább a görcseinkbe kapaszkodunk mikor félünk és fáj, pedig az elengedés a természetes! Mindannyian tudjuk, hogy valami addig kísért, míg cipeljük magunkkal az emlékét! S mégis sokszor milyen nehéz elengedni, amitől egyébként boldogtalanok és kiábrándultak vagyunk! Milyen nehéz azt mondani: Menj! Menj csak, a saját utadra, én is folytatom az enyémet! Nincs harag, nincs megbánás, csak az Élet. Így nem lennénk betegek, meggyógyulna minden testi-lelki seb. De mi sokszor csak cipeljük tovább már nem is létező terheink, s valaki mástól várjuk, hogy enyhítse életünk! De az a szerelmes lélek is csak egy földi sorsú ember, ha le is tette terhét már, nem várhatod tőle, hogy a tiédet vegye és vigye tovább helyetted. Szabadak csak ön-erőből lehetünk, magunkkal kell megküzdenünk! S a legszebb győzelem az lesz, mikor megtanulunk uralkodni SAJÁT MAG-UNK FELETT!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megosztás a facebookon

Háááát... kedves halogató, elégedetlen kollégák, ki kell ábránduljatok - nem, nem lettem új! :)

De most valahogy nincs benne semmi tragikus, semmi jóvátehetetlen, semmi drámai. Csak az elhatározás érkezett meg valami csoda folytán! Hogy CSAKAZÉRTIS SIKERÜL annak lennem, aki szeretnék! Valamiféle megnyugvás, ugyanakkor tettvágy kerített a hatalmába! Elengedtem a Nagy Szenvedést! :) Kiszenvedtem magam még úgy jó igazán tegnap, filozófiával, kétségbeesett önmarcangolós öniróniával, és jólesett nem-jól lenni, jólesett elkeseredni, jólesett lemondani a jövőmbe vetett nagy reményekről! Valami csoda folytán ötleteim támadtak ma reggel, élettel teltem meg, kedvvel! Valahogy megjelent bennem, hogy HOGYAN IS LEHETne! S hogy milyen is lesz már benne lenni a sikerben! Hogy jövő ilyenkor LEHET másként is, nem csak álom, de valósággá formálhatom!!! Egy csomó ötlet, hit az erőmben, s a célom elérhetőségében, s abban, hogy IGEN IS MEGTANULOM ELÉGEDETTSÉGBEN élni az Életemet - mert mért is ne sikerülne, ha teszek érte, s hiszek benne?!

Így is legyen, így is teszek, itt a jelenem, szeretem, így élek vele, hogy szebb jövőm legyen, s a múltam elengedhessem szépen!

Így szeretlek, Életem!

Éljenek az újabb kihívások, a hit, és a szerelem!

Adrienn

 

 

Megosztás a facebookon

Hazafelé tekerve ma kedvenc jógaórámról leesett a tantusz: kóros boldogtalanságban szenvedek! A napsütésben, kilazult hátizmokkal, lecsendesült elmével, bevillant! Tényleg képtelen vagyok a boldogságra! Kedvenc utcáimon tekeregve elméláztam: kezeltetni kéne magam? vagy csak mégtöbbet melózni, hogy ne maradjon egyáltalán agyam ezen elmerengni? vagy igaza volt a pszichológusnak, hogy egy jó hosszú terápiás folyamatot nem fogok tudni megúszni, ha tényleg helyre akarom tenni magam? vagy elmeneküljek újra, mondjuk Oviedoba? vagy csak szimplán szarjam le a boldogtalanságomat? engedjem el a görcsös boldognak-lenni-akarást? s törődjek bele szimplán, hogy lehet SOHA nem is leszek az, s így fogom leélni maradék életem? Olyan érzés volt, mint az akasztófánál várni a sorodra! olyan bosszantóan dühítően reménytelen! olyan kegyetlenül élesen torkodat átmetszően őszinte! olyan késégbeejtően valós elképzelése a maradék éveimnek! olyannyira, hogy egy pár pillanatra bele is törődtem! arra gondoltam, lefexem, behúzom a sötételőt - mint oly soxor - s álomba menekülök a való elől... Aztán bevillant: hacsak nem ölöm meg magam - életem folytatódik, ha akarom, ha nem: életben maradok! S ekkor mintha megint elengedtem volna egy pillanatra az élet-kényszert, s a leszarom tabletta hatni kezdett... Felsepertem a gangot, meglocsoltam az ajándékba kapott leandert, s arra gondoltam: ha jó is, ha szar is: élni kell. Nem kívánságműsor. Lesz, amilyen. Vagyok, amilyen. Kevés, sok, depresszív, ostoba, szentimentális, fél2kor bort szürcsölgető hedonista, aki hiszi és újra feladja. Mindig azt hittem, az életnek valami nagy célja van velem!!! S csalódok újra és újra. Szürke vagyok, egy, antiszociális, mélyen empatikus, hedonizmus-függő aszkéta! Nincs is velem nagy célja senkinek és semminek! Szörnyűséges így felkelni, s csinálni a sok szart, s erőltetni magam a hitre, melyet már apám, s anyám is elveszített régen. Hinni, hogy nem annyira szörnyű, hogy csak a szemléletmódom gáz, hogy lehetne örülni a napsütésnek, a bornak, a barátoknak. Annyi mindennek. Csak magamnak sikerülne már. Az életemnek. Megtalálni benne a célt, a szerelmes értelmet. A borködös szellem erejét, a hívatlan vendég örömét, a teljesen haszontalan dolgok kell-jét, a mindenek mögött bújkáló szerelmet. Kevés vagy élet, oly apró vagyok, mégsem értelek. Vezess magad felé, ne hidd, nem mennék! Tudom, érzel, tudom, kérlelsz, tudod: félek, s érzed: kérlek. Éljen az egyetlen remény: előbb-utóbb valami értelmet nyer vagy nem - az életünk.

Megosztás a facebookon

It's not easy at all for any of us! I've just ridden my bike and looked around me... People in office clothes - smoking, drinking coffee - to survive somehow the rest of the day... Young man sitting on a bench staring into the distance... Policeman typing on his phone, people waiting in the stop to reach something somewhere... To be honest to live our own life can be fuckin' HARD SOMETIMES. And none of us can be happy all the time whatever we have although... Everybody has his own problems, even we are able to see it or not. Even we think our problem is the biggest and the hardest ever, we don't know how the others feel, what they struggling with and how they manage their emotions, doubts, and heartbreaks! We just see but don't look behind the scene. There are many people around us, who is not that happy as we think, who has many things to struggle with too even you can't imagine. We are not alone! Give you some strength this! To know: all life is about to solve some things. Not only live happily and without any barriers, but to find our own voice and our real self to be engaged with. Not only for a drunken night or during a successful meeting, but also alone at home in your bed on a Saturday morning or having a hard period in your life, after a failure in your professional or your private life. You have to learn how to hold your own hand when it is a hard time and give hope, faith and love to yourself to heal your own life. Nobody can live our life instead of us, so don't compare yourself with anybody else, nobody can live the Life better, because we have different lives, different views and goals. But all we have the power to find and live fully our own potential. Never give up! Until you live your life can change. 

From one of the best movie I have seen: https://www.youtube.com/watch?v=nZV5uPM2Bls

Megosztás a facebookon

Sokszor NEM azok a dolgok a fontosak, amiket meg kéne tennünk, hanem amiket NEM! Mekkora felismerés ez! Azzal vagyunk elfoglalva, hogy HOGYAN KÉNE élnünk az életünket, hogy az minél sikeresebb, boldogabb, és teljesebb legyen. És arra gondolunk-e, hogy MIT NEM KÉNE megtennünk? Hogy a mai napomnak a nem-menekülés a sikere! Hogy egy "negatívként" megélt dolog is lehet siker a maga módján az életünkben! Hogy csak azért mert "nem tettem, amit tennem kellett volna", nem azt jelenti, hogy azt "tettem, amit nem kellett volna" !!! Sokszor nehezebb nemet mondani a megszokottra, mint gondolnánk! Mert, ha a helyére nem helyettesítünk azonnal valamit, akkor ott a tátongás! Az élet-FÉL-elem! A rettegés, hogy űr van, mi kerül a helyére?! Nem elmenni a "pároddal" 7végén "valahova". Azért ""-ban, mert már az exed, s igazából pont csak valahova mennél, a szembenézés helyett! Nehogy újra űr legyen ott, ahol mindig fájt a hiány, hogy újra küszködnöd kelljen a másik híján önmagad árnyékával... Nehéz, de küzdve küzdök, s újra-bízva bízok tovább... Nem adom fel - akármennyire is nehéz, s akármennyire is fáj. Néha győzve áll tetszhalott testem felett, s csak sírni támad erőm ellene, aztán felállok, s haza-Hozzádot kiáltok! S teszem, amit épp tenni bírok, cipelem, s viselem a sorsom, amíg csak bírom! A menekülés csak enyhítő illúzió, nem oldja meg a dolgom! Ami enyhít: segít - megpihennünk, hogy legyen erőnk tovább mennünk - de a szembenézés nem maradhat el! Azt hittem "megúszhatom" a SZAKÍTÁS fájdalmát, kínját-keservét, de árnyékom ismét rám talált, amint a másik félreállt. Most sem könnyebb szembenézni, csak már értem, hogy az enyhítés tényleg nem old meg semmit! Tompítani lehet a fájdalmat szinte a végtelenségig, de ha nem oldom fel a probléma okát, sosem lesz nyugtom tőle! De ebben az Űrben megmaradni Rettentő Erő kell! Hogy ne tántorítson el a fájdalom keserve! Hogy ne egyből pótlékok után kapj, hogy ne egyből megtöltsd élménnyel, illúzióval! Ebben az űrben megmaradni kemény háború, fent tartani fejed, s szembenézni a záporozó lövedékkel! Széjjel tépi blúzodat melleden, arcodon véres izzadtság csörgedez... Szemedből időnként a könny is aláhull, csak emlékeztetőül, hogy lelked még érez - hálából! Meg kell tanulnom önmagamból merítenem, mert árnyékom lesben áll szüntelen! Amint mellém lép, nyúlnék a másik után, tompítanám azonnal az égető fájást! De újra és újra menekülni a másikba nem lehet, elfáradsz, s a másik is érzi tettedet... Nem hiszi, s nem hiszed már az együttet, menekülnél - most már ellene... Szomorúbb leszel, mint valaha voltál, látod már, hogy nincs kiút, csak az önazonosság! KÉP-telen vagyok ön-magomat látni, hát magam kell KÉPessé alkotnom saját magam! Meg kell tudjam álmodni a képem, különben árnyakkal fekszem-kelek ébren, s mindig csak mással űzöm el... Nem engedhetem meg magamnak, hogy tovább meneküljek! Megjártam a lélek hosszát én is, s országok útjait, ha kellett bíbor parázson és izzó szavak közt varázsoltam át magam, de mégis visszatértem! Mert nem győzhetek, amíg csak rem-élek, nem győzhetek, amíg csak f-élek, s mert nem adhatom fel, amiért jöttem: hogy szabad legyek, s másokat is a szabadsághoz segítsek!

Megosztás a facebookon