Próbálok boldognak lenni. De nem megy. Ez az egész csak elveszi a kedvem. Gyomorgörccsel kelek, hogy mit kellett volna tennem, s mit lehetett. A múltat viszont már a Jóisten sem változtatja meg. Hát mért cipelem a tegnap bűneit, az elmúlt idő fájdalmas hibáit? Mért kínzom szakadatlanul a bennem lakó lényt, mit akar/akarok ezzel elérni? Én csinálom-e ezt vele vagy Ő csinálja velem? Így akar rábírni valamire? Hogy megtanuljam: senki sem segíthet? S senki sem szerethet, s bocsáthat meg magamnak magam helyett? Senki sem?

 

 

 

Megosztás a facebookon