A sokadik nap, hogy csalódok (magamban). Kihívás? Pff.. Rég feladtam. De ki nem járja meg a poklot? Ki nem bukik el, mielőtt áttépi a cél-szalagot? Kinek sikerül minden elsőre, ha emberből való?

Valóban az számít, hogy fel tudok-e kelni, s újra iramba vágni magam?

Mi számít és mi érdekel valóban? Mi a fontos NEKEM - valójában...?

Kergetem a sikert, a karriert, s egyre távolabb zúg a vonat, lekésem, s meg sem veszem már inkább a jegyet.

Kevés vagyok én ehhez - gondolom rég, így újragondolva, elég negatív kép...

ÉN mire vágyok és VAGYOK (képes)? Mire születtem, és mi csak felvett kényszerességem?

Mire vágyok s vagyok itt a Földön? Hogyne lenne fontos ez a kérdés, mikor ez az egy aprócska ékezet is mindent megváltoztat: vágyok vagy vagyok - de úgy igazából?!

Ez itt a nagy kérdés! Vagyok-e vagy vágyakozok? Élem-e az életem, vagy elvágyódok valahova, ahol több/jobb/sikeresebb vagyok? Rettentően szenvedek az elvágyódástól, mégsem vagyok a jelen pillanatban sem.

Se nem vagyok jelen, se nem teszek a vágyott jelenért. Patthelyzet. Gyáva, olcsó, bánatos élet. Nem érdemel szót, se figyelmet. Oroszlán vagyok-e vagy egy nyúl, mely a bokorban lapul? Ha nyúl lennék - lapulnék, ha oroszlán - vadásznék; életfélelmem azonban se lapulni nem enged, se elragadni azt, ami kellhet.

Boldogtalan ember így lesz abból, aki nem mer, mert így nem is kellhet igazán senkinek.

Hajszálvékony szakadék választ el örömöt és frusztráltságot, halvány-pici a rés, melyen bekúszik önsors-rontásod - épp olyan pici, mint az ékezet, mely megmásíthatja lényegi jelentésem: vagyok vagy vágyok lenni az életemben?

 

 

 

Megosztás a facebookon