Ma reggel - mikor a legtöbb ember még bágyadtan a munkába tart - a 3-as metrón én már munkából hazafelé, elmerengtem. Hogy mennyire boldogtalan vagyok még mindig, és újra. Aztán végigvettem a fejemben - úgy az elmúlt 8 évemet, sorjában, 8 évvel ezelőttől, a most felé haladva:

1. lediplomáztam - elhelyezkedtem - imádnivaló főnököm volt, akit a mai napig nem felejtek. Aztán felmondtam a "többre vagyok képes" jeligével, s egy 9 hónapos szervezést (EU-s pályázat) követően végre

2. kijutottam Spanyolországba, ahol önkénteskedtem, szállást kaptam, 10 percre voltam a tengerparttól biciklivel, gyalog se többre, mint fél órányira... ez sem volt az igazi, otthagytam 3 hónap után az eredetileg tervezett 9-ből, 

3. s hazarepültem Magyarországra. Mit nem gondoltam? - ha már se munkám, se albim, itt az idő, hogy jó-magyarhoz híven egy kicsit kiköltözzek én is, hova? hááát.. Londonba! Jó is volt az, sok élmény, mered használni végre a konyha-angolod, s pár hónap után néha native-nek, néha meg teljesen értetlennek hiszed magad - aztán hiányzott a Normafa, meg a normális Haza, s így hát...

4. onnan is hazajöttem... kultúrsokk 3 hónapon át, mindenhol csak a Muswell Hill és King's Wood és a Crouch End... Nem tudott visszaszűkülni a tudatom... De szépen elnyelt a magyar valóság:

5. irodista lettem, jófajta helyen, jófajta-pénzesen... Ha recepciós is, de mégis csak a belváros, márványfalak (amitől meg kell mondjam az elején egyenesen irtóztam!), szépruhás és jószagú nők és férfiak, chanel-sál és soha semmi igazi probléma, királyi karácsonyi céges vacsora , még a nevemet is megtanulták... Kell-e ennél több?! 

6. Hááát, kellett. Legalábbis azt hittem! Ismét felmondtam. Éppen volt végre egy valamire-való társam ebben a sz** életben, akire támaszkodhattam, s végre nem zuhantam teljesen magamalá, magamba.

7. Így HB lettem - nahát, egye-fene, ezt is kipróbáltam... HáztartásBeli. Békebeli úri-nő! Ki kikíséri urát a kapuba, s kaput nyit, ha az hazajő. Bé'kebelezvén béka-királyfimat így "éddegéltünk" pár hónapig, mígnem fejem lágya lassan benőtt,

8. s elköltöztem, amint csak állásra (persze nem hív-atásra...) leltem. Jött a Pokol, de hát, Istenem... Megszoktuk már a forgatókönyvet! Szörnyen sz**nak hitt melóban jön a felmondás! Mit nekem pénz, világi keretek, én csak a Lelkemből élek! - csak épp nem élek meg...

9. így hát folytatódik a mese, se nem szép, se nem példaértékű senkinek...

Amire azonban ráeszméltem e ma reggeli metrójáraton, hogy valójában ez önmagában mind "jó" volt, még sem éreztem sehol, semelyikben "igazán jól" magam! Nem voltam ott igazán egyikben sem! Belekóstoltam, nem ízlett, s szaladtam is tovább, kergetve a további ízeket... S talán nem is az ízekkel volt a baj, sokkal inkább az elképzeléseimmel! Hívhatnánk idealistának? Könnyen. Elégedetlennek? Feltétlenül! Hálátlannak? Annak is. De leginkább reménytelennek és boldogtalannak.

Na, szóval! Éppen ezt a boldogtalanságot lenne hivatott megcáfolni ez a blog! Megmutatni, hogy ha eddig el is csesztem, s soha nem tudtam igazán örülni semminek, ami megadatott, s amit Mások megadtak nekem - hát akkor itt az idő, hogy legalább írásommal szembemenjek ezzel a fáradt boldogtalansággal! 

Hogy megmutassam magamnak és Nektek azt a Hitet, ami ennek a rengeteg kudarcnak, szomorúságnak, és elkeseredett kínlódásnak a mélyén mégis itt lapul, ami mégsem hagy teljesen kiábrándulni magamból, s ami talán Benneteket is megérint és talán-táán még motivál is!

Ezért kitaláltam, hogy minden nap (21 napon keresztül - ennyi az az idő az okosak szerint, míg egy új szokás napi ismétléssel bevésődik) blogolok Nektek, Magamért.

Remélem van Köztetek olyan, aki hasonlóan negatívan élte meg az élete dolgait, de ennek ellenére még köztünk van :), és olvassa is ezt a blogot.

Én sem estem át a rák leküzdésén, s nem születtem semmilyen "extra" fogyatékossággal, épp ezért remélem, hogy a hozzám hasonlóan "normálisnak" tűnő, ám az életükben csomó sza*ságon görcsölő emberkék olvasnak majd, akik szintén azért bántják magukat, mert "normalistásuk" ellenére sem találják - vagy épp ezért?!- a helyüket, a boldogságukat, az ELÉGségüket. Mert elegek vagyunk, de tényleg. Hiszem, hogy nem mi vagyunk elcseszve, hanem a rendszer nincs felkészülve  a túl-érzékenyekre, a túl-nonkonformistákra, a túl-akarókra, a túl-képzelőkre, a túl-vágyakozókra, a túl-IDEÁLIZÁLÓKra. Hiszem, hogy VAN HELYÜNK a Világban. S hiszem, hogy meg is találjuk!

TÚL-IDEALIZÁLÓK! - halljátok?! HISZEM, hogy VAN HELYÜNK EBBEN A VILÁGBAN! :)

Holnap is írok, és azután is, és még így lesz ez, míg ki nem alakul a szokás, hogy tegyem is, amit szívből szeretek.

Köszönöm, ha elolvastok, köszönöm, ha meghallotok, s azt is, ha le se sza**tok - úgy lenne ám igazán nagy a kihívás - de ez utóbbit azért ne erőltessük, ha nem muszáj! :)

Ui.:

Vigyázzatok a Lelketekre, ültessetek hitet bele!

S hit, ha már gyökerezve,

Szép virágod nevelgessed,

Szép gyümölccsel 

Így áld majd meg!

 

 

 

Megosztás a facebookon